2012. április 9., hétfő

Retró Túra 15 - 2012 április

Ez a túra is nehezen indul. Szemerkélő eső - aminek a folytatásaként némi jégverést is beígértek. Reggeli gyors körtelefon után mégis elindulunk, lesz, ami lesz alapon, legfeljebb visszafordulunk. A fényképezőgépet inkább otthon hagyom, én megszáradok, ő nem, ha beázik, az drága mulatság. A rajthellyel kapcsolatban is csak bizonytalan elképzeléseink vannak, valahol Pécsbányán, a Gesztenyésnél található. Valahol...
Végül megtaláljuk, és csak egyszer mentünk le közben a térképről. Pár ember lézeng, sehol a már megszokott nagy tömeg, ez az egy haszna van az időjárásnak. Kiderül, miért is Retró Túra a neve, egy szép kis kiállítás fogad minket a rajthelyen 70-es - 80-as évekbeli tárgyakból. Azonnal nekiállunk felmérni, hogy kinek mije volt ezekből annak idején. Kisdobos könyv, búgó csiga, Tisza cipő, rubik kocka, moncsicsi és még sorolhatnám. Aztán csak el kell indulnunk a szemerkélő esőben. Mielőtt elérnénk az erdő szélét, jó városiakhoz méltóan ismerkedünk a helyi állatállománnyal, többek között egy lóval és egy struccal is, bár ez utóbbi nem őshonos errefelé.
Az út első szakasza egy kellemes emelkedő. Eső, csúszós sár, izzadság, és minden, ami arra ösztönöz, hogy most kell visszafordulni, amíg nem késő. Azért csak megyünk.



Elérve a Tripamer-fához egy gyors színtévesztésteszt gyanánt, sikerül majdnem a kék körön továbbmenni a zöld helyett. De ha egyszer olyan egyformák. Az időjárás kezd kellemesebb lenni, az eső is csak néha szemerkél, jégnek pedig nyoma sincs. El ne kiabáljuk. 
Az első ellenőrző pont a Barátság-forrásnál. Három lány kuporog egy esernyő alatt a pecséttel. Szegények, én megcsaptam volna a szervezőt, ha így kiállítanak az erdő közepére pecsételni. 
Megyünk tovább. A vízlépcső mellett kis lelkierőgyűjtő pihenőt tartunk, majd elindulunk felfelé, ki a műútra. Ezt a szakaszt meg fogom jelölni a térképen, hogy még véletlenül se jöjjek erre többé. Inkább egy hosszabb kerülő, mint még egyszer felmászni ezen az emelkedőn a bokáig érő csúszós sárban. Mire kiérünk a műútra, mindenki fejében megfordul az autóstoppolás gondolata, csak az ad némi reményt, hogy az emelkedők legnagyobb részén már túl vagyunk.
Beérünk a Fehér-kúti kulcsosházhoz. Ide már autóval jöttek ki az ellenőrző pont őrei, éppen tüzet raknak és húst sütögetnek. Így könnyű... Pecsét helyett bélyeget kapunk a papírra, ami a retró jegyében Makk Marciékat ábrázolja. Most esik csak le, hogy a rajtlapunk a régi takarékbélyeg gyűjtő füzet mintájára készült. Régi szép idők.
Megyünk tovább. Jobbra erdő, balra erdő, előttünk meg sár, minden mennyiségben. Rövid csúszkálás után elérünk a következő ponthoz, a Kantavári forráshoz. Itt egy ember fogad, tőle szintén bélyeget kapunk, mellé sport szeletet, és egy kis filozofálást a régi magyar rajzfilmekről. Felvet egy kissé bizarr gondolatot a Vukkal kapcsolatban. Ennek utána kell járnom mindenképpen, egyik nap meg fogom nézni. Haladunk tovább. Alapvető szabály a túrákon, ha valaki egy meredek lejtőn elcsúszik a sárban, azt körbe kell állni és kinevetni. Bár ebben nem mindenki ért egyet.
Újra esik az eső, de legalább már nincs hideg, és a jégszakadás is elmarad. Csak el ne kiabáljam. Egy nagyobb elágazásnál kupaktanácsot tartunk egy másik csapattal, összevetjük a térképet az útleírással, a gps-el és a józan ésszel, végül sikerül a jó irányba elindulnunk. Beérünk Lámpás-völgybe. Házak, műút, pusztulat, pár gyanús alak, aki minket néz a kertek végéből. Azért ilyenkor örülök, hogy a zsebemben lapul némi könnygáz. 
Hosszú unalmas kutyagolás végig a falun. Ennél még a sáros erdei út is jobb, az legalább tartogat némi izgalmat. Megkerülve a volt külszíni fejtést visszaérünk Gesztenyésbe. Ráérősen sétálunk, most legalább jobban meg tudjuk nézni, mint idefelé jövet. Van is mit. Egymást váltják a régi romos épületek, szemétheggyel az udvarukon és az újgazdagok csodálatos házai. Most kezdik felfedezni és felvásárolni ezt a helyet? Nem hiszem, ki költözne egy hatalmas bányagödör közvetlen szomszédságába? Mindegy, ez már az ő dolguk. Megpillantunk egy házat. Már távolról feltűnik a piszkosrózsaszín falával. Kicsit vitatkozunk, milyen szín is ez valójában, de abban sikerül megegyezni, hogy ronda. Nagyon. Közelebb érve döbbenünk rá, hogy ez nem más, mint a helyi rendőrség épülete.
Beérünk a célba. Kitűző, emléklap, zsíros kenyér hagymával, ahogy illik. Újra megcsodáljuk a kiállítást, ami az indulás óta is bővült jó pár darabbal. Leülünk falatozni és hallgatjuk a bejátszott régi reklámokat. Hát ez is megvolt.