2012. július 20., péntek

Disznó Völgy 28 - 2012 Július

Egy újabb olyan túra, amit hosszú ideje vártam már. Mivel a többiek lemondták, egyedül vágtam neki az útnak.
Indulás Pécsváradról, fél 7-kor. Ott derül ki, hogy idén nem indul a 30 km-es táv fakitermelés miatt. Kár, pedig arra szerettem volna menni. Kíváncsi vagyok, milyen lehet az a kis kitérő a maga 2 km hosszával és 50 méter  emelkedésével, hogy egy külön túrát írnak ki rá. Sebaj, majd jövőre.
Az első szakasz mezőgazdasági úton vezet. Kukorica, napraforgó és búzamezők váltják egymást az út két oldalán. Kicsit leállok fotózni, hogy lemaradjak a csoportoktól, továbbra sem szeretek a tömeg közepén gyalogolni. Kicsit bánom, hogy nem hoztam magammal a nagyobbik gépemet, de ilyen hőségben inkább a vizespalackokat cipelem. 




Az első ellenőrző pont Nagypall közepén, a kút mellett. Mosolygós arcok, pogácsa, víz, álmos tekintetű helyiek. Innen műút vezet tovább, a Fazekasbodán lévő következő pontig. Meglehetősen unalmas, de legalább lehetőséget ad, hogy elmerüljek a gondolataimban, amíg gyalogolok. Kellett ez nekem? Naná!
Fazekasbodán nekiállok megkeresni azt a medve szerű kutyát, akit tavaly láttunk. Most nem jön elő. Talán jobb is így. Beérek a pontra, aláírás, kicsit feltöltöm a vízkészletemet. Eddig - az első 9 km - nagyon egyhangú volt, de most jön végre az, amiért idejöttem, a túra névadója, a Disznó Völgy. 
Az út a faluból kiérve elvisz a hattyúkkal benépesített tavak mellett, majd egy leomlott gáton keresztülmenve eltűnik a sűrűben.





Egy keskeny ösvény vezet előre az olykor fejmagasságig nyúló növények között, amit a szervezők kitapostak a túrázók számára. Nem irigylem őket. Pár száz méter bozótharc után bent is vagyok a völgyben. Meredek oldalú sziklás patakmeder, alaposan megmozgatja nem csak a lábamat, de a fantáziámat is. Jó lenne egyszer visszajönni ide, túrától függetlenül, fényképezőgéppel, állvánnyal, és sok szabadidővel.




Mire eljutok az ellenőrzőpontig, már visszasírom a műutat. Az aláírás után lepihenek az avarba, kicsit beszélgetek a szervezővel és erőt gyűjtök a továbbhaladáshoz. Jó lenne végre továbbindulni,a neheze csak most jön, meredek emelkedő képében, ami kivezet a völgyből. Felérek, bár nem tudom, hogy. Gazzal és csattanómaszlaggal benőtt mező, vadászles, és el se hiszem, de egy erdei út. Valódi, széles, egyenes. 
Nem sokáig tart ez a kényelem. A túra hamar letér róla, egy olyan útra, ami bár ehhez hasonló, de szép lassan eltűnik a semmiben, csak a szalagozás vezet tovább a fák között. Aztán jön egy lejtő, pontosan olyan, mint amin nemrég felmásztam. Csúszva-mászva lejutok az aljára. Nem akarok rá gondolni. Lent viszont... hihetetlen. Az első jelölt turistaút, amit eddig láttam, elvezet egészen az erdősmecskei kőbányához . 
Újabb műút. Előbb pár száz méter a Pécsvárad-Mohács közti úton, majd be az erdősmecskei útra. Nem hosszú, 2 km, de már tűz a nap, a vizem langyos, és a völgy kellően lefárasztott. Az egyetlen, ami feldob, az út melletti hatalmas napraforgó mező.




Még az út negyedénél se járok, fékez mellettem egy autó, az első, ami erre jött. Sofőr kihajol, felajánlja, hogy bevisz Mecskéig. Nagy a kísértés, de nem élek a lehetőséggel. Ha már egyszer teljesítmény túrán vagyok, akkor azt illik végiggyalogolni. Nemsokára újabb autó fékez mellettem. Nagy, fekete mercedes. Sofőr kihajol, szálljak be, elvisz Mecskéig. Mi van itt? Komolyan megfordul a fejemben a gondolat, hogy mindezt csak képzelem. De nem.
Beérek Erdősmecskére. Takaros kis falu, karbantartott házakkal, udvarokkal. Csak ne lenne ilyen hosszú, vagy legalább ne tűzne ennyire a nap. A vizem már kellemesen langyos, remélem, találok egy kisboltot, ami nyitva van. Elérem az ellenőrzőpontot. Aláírás, víz, szörp, és útbaigazítás a bolt és a kocsma felé. Maradok a boltnál. Nem mondom, hogy nem esne most jól egy doboz hideg sör, de ebben a melegben elfeküdnék utána a napon és aludnék estig. Kedves eladó, nem túl drága árak. Veszek 2 liter hideg ásványvizet, rögtön el is kezdem magamba tölteni. Életmentő.
Elérek a falu végéig. Az út a templom mögötti temetőn visz keresztül, aminek a hátsó kapuján nem látszik, hogy az valójában kapu. Szerencsére még tavaly megmutatták, így nem okoz gondot a kijutás. 
Gyaloglás a mezőn, kukorica és már learatott búzatáblák között, de már nincs sok vissza az erdőig. Nézem a gps-t. 19 km utat tettem meg, még vissza van 9. Ha tartom a sebességemet, akkor még pont elérem a buszt hazafelé, és nem kell két órát várnom Mecseknádasdon. Azért nem ártana kicsit belehúzni. Kezdem érezni a talpamat, ezen bizony lesz egy hólyag, de nem számít. Megyek előre, nem érdekel semmi, be kell érnem időben. Elérem az utolsó pontot Apádvarasd határában, Aláírás, müzli szelet. Pont ez az, amire most szükségem van, egy kis plusz energia. Megyek tovább, egyre jobban sajog a talpam. Rövid séta a műúton, majd le jobbra az utolsó szakaszon. Meredek lejtő, göröngyös út, hatalmas vízmosások. Már nincs sok vissza. Vagy mégis? A gps szerint még 3 km. De hát itt vagyok  Mecseknádasd határában már. Vagy a műszer számol rosszul, vagy a távolság kevesebb, mint a kiírt 28 km. Most már nem számít, beérek a célba, bőven időben. Kitűző, emléklap, főtt virsli, beszélgetés a szervezőkkel. Rövid pihenő után kényelmes séta a megálló felé, irány haza!