Miután a túrán nincs kötött szintidő, csak a célzárás van megadva, ezért jó korán elindulunk, hogy ha bármi is történne út közben - például fotózás és medvehagyma szedés - akkor is szép kényelmesen, rohanás nélkül be tudjunk érni időben. Már a buszon feltűnik egy nagy és zajos társaság, akik láthatóan szintén a túrára igyekeznek, de a kinézetük alapján semmi keresnivalójuk nincs az erdőben. Leszállás után gyors tempóval megelőzzük őket, és mire megérkeznek a rajthelyre, mi már pont indulunk is. Antiszociális vagyok? Lehet, de ez megjár nekem.
Az út első szakasza, a Kardos úti kulcsosháztól a Remete Rétig kellemes, enyhén emelkedő, úgyhogy felveszünk egy kényelmes tempót, és megyünk. Feltünedeznek két oldalt a zsenge medvehagymák. Párat szakítok, elrágcsálom. Nagyszerű! Páran le is állnak, hogy megszedjék magukat, mi majd a túra vége felé, addig is marad a "nassolás" Ahogy közeledünk a Remete Réthez, megpillantjuk az első hóvirágokat is. Előbb csak pár szál, aztán a réten már annyi, hogy kaszálni lehetne.
Ha belegondolok, hogy előző héten még csak pár vézna kis virágot láttam csak...
Fotózás után megyünk is tovább a kék úton a Büdös Kút felé. Nézem a gps-t. Még csak ennyi utat tettünk meg? Valahogy többnek érzem. Az erdei ösvényt hirtelen felváltja az erdészeti út. Sár ugyan nincs sok, de akkora gödrök és keréknyomok borítják, hogy alig győzzük átugrálni. Végül csak megérkezünk az első ellenőrzőpontra.
Pecsét, csoki. Sportszelet? Hű... ritka hogy ilyent kapunk, itt legalább tudják, mi a jó.
Tovább indulunk, bár nem túl lelkesen. Most jön az a szakasz, ami, ha kimaradna, nem hiányozna senkinek, a sárga + jelzésen felmászni a Lapisig. Bár nem túl meredek, de éppen elég hozzá, hogy alaposan megizzasszon, mire felérünk. Azért persze, egy-egy fotó erejéig itt is meg kell állni.
Újabb kényelmes út, ami hamar feledteti a fáradtságot. Egyre több túrázóval találkozunk. Hiába, ez az első igazi tavaszi túra, kicsalogatott mindenkit a városból.
Lassan eljutunk a második ponthoz, a Hóvirág-völgybe. Ahogy körülnézünk, megállapítjuk, hogy a hely nem véletlenül kapta a nevét.
Ellenőrzőpont, pecsét, töltött piskóta, aztán irány vissza, amerről jöttünk. Bár nincs hideg, a fényképezőgépem elkezd fázni és pár nem túl jól sikerült fotó után inkább bebugyolálom és visszateszem a zsákba. Kezdek kicsit fáradni. Nem is fáradtság ez, inkább álmosság. Hiába, elszoktam a túráktól.
Megérkezünk a Rábay fához. Kicsit megzavar a sok út, ami itt ér össze, de gyorsan kiválasztjuk, merre is kell tovább mennünk. Még egy emelkedő, de még mekkora! Biztos, jó irányba megyünk? Biztos. Akkor másszunk. Már nincs messze az utolsó pont, a Fehér-kúti kulcsosház. De mi ez itt? Különféle gyanús jelölések körbe az erdőben, és az utak mellett. Mintha ez nem a mi túránkhoz tartozna. Valóban, egy másik túra is van erre, össze is akadunk pár tagjával.
Megérkezünk a kulcsosházhoz. Ibolya vagy hóvirág? Ibolya, mondom, rá is pecsételik a lapomra. Aztán jön a csoki. Milka. Mi történt itt? El se hiszem, hogy ilyeneket kapunk. Félreértés ne essék, az általában osztogatott kissé gyanús állagú csokik is tökéletesek a sokadik kilométer után, na de a sport szelet és a milka... Hiába, megérdemeljük.
Indulunk vissza a Rábay-fához, ugyanazon a lejtőn, ahol feljöttünk, ebbe az irányba azért jóval barátságosabb. Kisebb társaság jön velünk szembe, páran bőszen dohányoznak. Felmerül bennem a gonosz ötlet, hogy utánuk megyek és megnézem, hogy veszik a levegőt az emelkedőn, de inkább lemondok róla.
Már nincs sok vissza, még egy utolsó emelkedő Kantavár és a Kis-rét között, de az nem lesz olyan vészes. Nem lenne, ha nem itt rodeóztak volna erdészeti járművekkel. Most olyan az út, mintha szándékosan akadály pályát építettek volna, hogy az utolsó szakaszon még megtréfálják a turistákat. Valahogy azért csak felérünk. Közel a cél, időnk meg bőven, így leállunk medvehagymát szedni. Nem sokat, épp csak pár napi adagot otthonra, aztán megyünk tovább. Nézem a gps-t. Egész jó időt mentünk magunkhoz képest. Sőt. Kicsit ki kellene lépnünk, hogy biztosan meglegyen az 5km/órás átlag, úgyhogy irány a célba.
Belehúzunk. Kis-rét, sípályák, Dömörkapu, lassan visszaérünk a civilizációba. Kisvasút, állatkert. Már csak pár száz méter. Beérünk a célba. Kitűző, emléklap, tea, pogácsa. Hmm... zsíros kenyér legalább? Na jó, nem reklamálok.
Amíg teázunk, egy szórólapra leszünk figyelmesek. Tenkes éjszakai túra a nyáron. Juhé, ott a helyünk!
Na, megvolt idén az első, ideje haza indulni.
