2013. augusztus 14., szerda

Tenkes éjszakai 20 - 2013.augusztus

Mikor is voltam utoljára teljesítménytúrán? Bele se merek gondolni, még a Mecsek 30-on, de az már nagyon régen volt. Most viszont megyek. Bármi történik, én ott leszek. Nem számít, hogy éjszaka, ismeretlen terepen, nem számít, hogy egyedül, nem számít, hogy nem tudom, hogy jövök haza, de megyek. 
Állok a  megállóban, várom a siklósi buszt, bambulok magam elé. Egyszerre megáll egy autó előttem, szólnak, hogy szálljak be. Emberrablás? Pont engem? Pont most? Jah, nem, csak felismert egy szintén a túrára igyekvő úriember. Hiába no, vannak még rendes emberek! Útközben Máriagyűd felé, felveszünk még egy túrázót, így hármasban állunk a rajthoz. 
Nézem a térképet. Hát, szép kört fogunk leírni, az nem vitás, elsőre többnek is tűnik, mint 18 km. Akár indulhatunk is. 
Bemelegítésként egy jó kis emelkedő a P úton. De jó, hogy nem egyedül indultam útnak, egy kellemes tempót diktálnak a csapattársak és kénytelen vagyok szedni a lábaimat. Az első pont nincs is messze. Pecsét, cukor, mehetünk is tovább, végre viszonylag egyenesen a K jelzésen.
Most, hogy kényelmesebbé válik a terep, alaposabban is tanulmányozom a térképet és az előttünk álló utat. Szép lesz. Hegyre fel, hegyről le. Hiába, nem túl nagy a Tenkes és valahogy össze kellett hozni némi szintet.
A második pontot is hamar elérjük. Pecsét, nápolyi, egy ígéret, hogy rövidesen visszajövünk, aztán el is indulunk lefelé a hegyről, vissza Gyűd irányába. 
A harmadik pont alig 500 méter távolságra van. Viszont úgy 100 méterrel lejjebb. Ezen vissza is kell másznunk? Na az finom lesz. Útközben megismerkedek a helyi növényzet egyik különösen szúrós tagjával. Kicsi, szúr, beleragad a zokniba, cipőbe, szóval nem valami barátságos jószág. Az ellenőrző pontra érve látom, többen is ezt  szedegetik a cipőjükből. Legalább nem vagyok egyedül. Lassan kezd sötétedni, de még elég világos van, hogy megcsodáljam a kilátást a hegyoldalból. Talán kellett volna fényképezőgépet hozni? 
Irány vissza az előző pontra. Egész jól megy a hegymászás, pedig azt hittem, jobban kiestem a gyakorlatból. Újabb pecsét, és megyünk is tovább a K úton a Tenkes csúcsának irányába. 
Lassan teljesen besötétedik, ideje elővenni a lámpát. Egész nap töltöttem, remélem, kibírja az utat! 
Újabb pont. Nagy tömeg, gyerekzsivaj. Mi van itt? Gyorsan tudjuk le a pecsétet és húzzunk tovább! Hmm... itt a szokásos cukor-nápolyi helyett bort kap a turista, úgyhogy talán még se kell annyira futnunk. 
Ez most jól esett! Hiába, errefelé a borászat a fő iparág. De most már tényleg jó lenne továbbmennünk. Merre is? K háromszög. Egy kis emelkedő és fent is vagyunk a Tenkes csúcsán, az építmény tövében,az újabb pontnál. Mintha kicsit sűrűn lennének, eddig bő 5 és fél kilométert tettünk csak meg és ez már a 6. pont.
Akkor most irány lefelé a hegyről a műúton, amíg vissza nem érünk a K útra, és azon tovább, egészen a Janus Borházig. Előjönnek az emlékek erről az útról. Nem túl szép emlékek. Igaz, akkor már 24 km gyaloglás után voltan, tűző napon, kiszáradva, lemerült telefonnal. Na, na, nem akarok rá gondolni, menjünk csak szépen, hiszen még csak az út harmadát tettük meg. 
Mi van velem? Alig bírok lefelé menni. Ennyire elszoktam volna? Igaz, lefelé sosem volt az erősségem, de akkor is. Alaposan lemaradok, csak a lejtő alján, a szőlősnél érem be a többieket.
Innentől legalább kényelmesebb lesz, egy darabig a műút mellett visz az utunk, egészen Csarnótáig. Pár autó elhúz mellettünk, de mikor letérünk a főútról, már azok se zavarnak. Világítás nélkül megyünk a pusztaság közepén. Felettünk az égbolt fantasztikus látványt nyújt, amit a Mecsekről nem látni, hála Pécs fényeinek. Talán jó lenne egyszer, még a nyáron kijönni errefelé a fényképezőgéppel és az állvánnyal. 



Beérünk Csarnótába, a 7. ponthoz. Nem is volt olyan hosszú ez az út, mint ahogy a térkép alapján gondoltam. Pecsét és szilva, bár ez utóbbit inkább most kihagyom.
Nem időzünk sokat, megyünk is tovább, ki a faluból a Z úton. Kellemes, széles földút, néhol emelkedik, de csak enyhén, aztán visszatérünk a K jelzésre, és megindulunk a domb teteje felé. Se nem meredek, se nem hosszú, csupán köves, sziklás, és tele azzal a szúrós növénnyel, amivel már volt szerencsém az út elején megismerkedni. Nagyszerű! Csak hogy még nagyobb legyen az öröm, félúton döbbenek rá, hogy kihagytunk egy pontot. A K-Z elágazásnál volt, felügyelet nélkül. Úgy döntünk, nem fordulunk már vissza, csak nem lesznek szigorúak. Valahogy felérünk a dombtetőre, a kilátóhoz. Az utat sikerült már elvesztenünk a sötétben, így a sziklák között bukdácsolva tesszük meg az utolsó száz métert. Itt van egy kőből épült kilátó, amit távolról már több alkalommal megcsodáltam, találgatva, hogy milyen építmény is lehet ez.



A pont természetesen a kilátó tetején van. Felmászunk. Éjszaka van, fáradt vagyok, nyűgös, és van bennem némi alkohol is. De nem, tényleg jól látok. A ponton két mikulás áll őrt. Augusztus 3-án, éjszaka, a semmi közepén. Bár volt már pár furcsa kalandom, de ezen még én is meglepődök. 
Igen jó voltam, de verset mondani azt nem fogok. Megkapjuk a pecsétet, sőt még az előzőleg kihagyott pontot is bejelölik. Aztán kapunk némi helyi bort, hogy jobban bírjuk a hátralévő utat. Na, ez most határozottan jól esett. Kicsit elbeszélgetünk, én az eget nézem. Innen még szebb, mint a csarnótai útról, de hogy én ide eljöjjek fotózni... ezt még meg kell gondolnom alaposan.
Indulunk tovább. Az út nem jobb, mint eddig. Tüskék, sziklák, gödrök, alig látható ösvény. Mire leérünk a Tenkes Csárdához, már nagyon elegem van ebből a szakaszból, pedig most jön még csak a java, a K úton visszamászni  Tenkesre. Hát vágjunk bele. 
Nem is olyan vészes. Sőt! Sokkal könnyebben veszem, mint ugyanezt a szakaszt lefelé. Akkor mégse vagyok annyira elkényelmesedve :) A hegy csúcsát szerencsére már nem kell érintenünk, csak vissza kell jutni az 5. pontra, ami egyben a 10. is. Egy kanyarral előtt találkozunk pár szembe jövővel. Ilyenkor? Mikorra fognak ezek beérni a célba? Mindegy, ez nem az én problémám. Utolsó pecsét, és egy újabb lehetőség a helyi bor kóstolására, de ezt már kihagyom. Így is éppen elég lesz lemászni Gyűdre.
Utolsó 2,5 km. Már kellemesen kifáradtam, álmos is vagyok, szerencsére nincs messze a cél. Leérünk a faluba, már csak egy kis bukdácsolás a kátyúk között, és ott is vagyunk a célban. Gratuláció, kitűző, zsíros kenyér, és természetesen a helyi bor, aztán megyünk is haza. Ez is megvolt.



Nincsenek megjegyzések:

Megjegyzés küldése