Baranya-Tolna 15 - 2012. május

Jól kezdődik a túra, már a rajthely megtalálása is izgalmas. Csak annyit tudunk, hogy egy általános iskolából indul, valahol Komló központjából. Persze előtte megnézhettük volna pontosan, sőt, akár térképen meg is kereshettük volna, de akkor hol marad a felfedezések okozta izgalom? Rövid körözés után megtaláljuk. Bár az épület elég kihaltnak tűnik, a körülötte parkoló nagyszámú autó arra enged következtetni, hogy valóban innen indul. Lejelentkezés. Rövid vita után a 15 km táv mellett maradunk. Elkényelmesedünk? Lehet, de a következő túrán már kénytelenek leszünk hosszabb távot megtenni, már csak a hagyománytisztelet miatt is. A kapott térkép kicsi, de jó, nem folynak össze rajta a vonalak, az útleírás korrekt. Vágjunk hát neki!
Az első szakasz elég lehangoló. Ki kell jutni Komló belvárosából. Caplatunk a főutcán, a boltok előtt, kirakatokat nézegetve. Ez valahogy nem hiányzott. 

Végül csak elérjük a természet szélét. Gyorsan körbejár a kullancsriasztó és a pogácsás zacskó, majd bevetjük magunkat a fák közé. Csend és nyugalom. Úgy tűnik, nem indultak olyan sokan ezen a túrán. 
Elágazáshoz érünk. A térkép szerint itt egy pontban találkozik az oda és visszaút, vad nyilazás minden irányban, és pár jelzés nélküli út. Tanácskozunk, miközben elhalad mellettünk egy túrázó, aki nagy magabiztossággal közli "erre kell menni" majd ráfordul az egyik jelöletlen útra. Röviddel után egy kis csapat érkezik, akik őt követik, úgyhogy mi is megindulunk utána. Még 100 métert se teszünk meg, mikor a társaság jön velünk szembe. Mégse az volt a helyes irány. A magabiztos úriember megindul a másik - szintén jelöletlen - úton, a csapat követi. Végül mi is megindulunk arra, lesz, ami lesz. 
Hamar kiderül, valóban ez a helyes út, csak a fatörzsön lévő jelzést benőtte valami futónövény, ezért nem látszott elsőre. Leszaggatok pár levelet, hogy az utánunk jövők könnyebben észrevegyék. 
Rövid séta után elérünk Zobákaknára. Ha már ott vagyunk, gyorsan szemrevételezzük a romos épületeket. Érdemes lenne egyszer eljönni ide, fotózni egy nagyot, amire most nincs időnk. Miért is ne?

Áthaladva Gesztenyésen újra visszajutunk a természetbe, ahol rövidesen egy nagy lejtő fogad minket. Eddig nem voltak különösebb megpróbáltatások, de ezen a lejtőn visszafelé fel kell majd másznunk, az szép lesz. A lejtő alján egy patak átugrása után kiérünk a műútra, majd rövid séta után befordulunk a Hidasi-völgybe. Ismerős a hely, két hete mentünk rajta végig, csak épp az ellenkező irányba. Hamarosan meg is érkezünk a Csurgó vízeséshez, az első ellenőrzőponthoz.

A pecsét mellé kapunk némi mentolos cukrot. Megnézzük a vízesést, reggelizés, fotózás. A fél utat már megtettük, eddig egész kényelmes volt a terep, frissek és üdék vagyunk. Lehet, tényleg jobb lett volna a 30 km táv? Most már mindegy. Egyre többen vernek tábort körülöttünk, úgyhogy gyorsan továbbindulunk. 

Kellett nekem elkiabálni. Olyan emelkedő jön nagy hirtelen, hogy mire felérünk, már alig kapok levegőt. Szándékosan csinálják, hogy ez elé teszik az ellenőrzőpontot? Ott úgyis lepihen és eszik a vándor, aztán had szenvedjen az emelkedőn tele pocakkal. Pontosan ez volt az előző túrán is, a Püspökszentlászlón. Na, ezentúl óvatosabb leszek.
A tetőre felérve kényelmes, széles út fogad. Könnyed séta az enyhe lejtőn, beszélgetünk mindenféle témáról. Észre sem vesszük és máris visszérkezünk a műúthoz, és az ott lévő második ponthoz. Itt csokit kapunk, majd egy sóhaj kíséretében nekivágunk az újabb emelkedőnek. 
Kis ideig ugyanazon az úton haladunk visszafelé, amelyen jöttünk, de hamar letérünk róla. Az utat két oldalról bodzabokrok szegélyezik. Nekiállunk szedni, miközben a bodzaszörp készítését vitatjuk. Beér minket egy nagyobb csapat, ők is kedvet kapnak, szintén leállnak gyűjtögetni. Gyorsan tovább állunk. 
Elérjük Komló szélét. Újabb séta keresztül a fél városon. Már csak meg kell keresnünk a bányász emlékművet, ahol az utolsó pecsétet kapjuk. Megtaláljuk. Ez az az emlékmű? Ki van ugyan szalagozva, de emberek sehol. Megnézzük közelebbről. Az emlékmű mellett a piros-fehér zászló, a tetején meg két toll, hogy jelöljük be magunknak a lapot. Kicsit tiszteletlenségnek érzem, hogy mindezt az emlékműre pakolták, de nem állok le filozofálni, közvetlenül utánunk érkezik egy nagyobb csapat. Gyorsan ikszelünk, majd megindulunk vissza az iskolába toronyiránt, a házak között, a legrövidebb úton. Beérünk. Pár ember van csak a célban, leadjuk a lapokat, megkapjuk a kitűzőt és az emléklapot, aztán jöhet a táp. Meglepetés. Eddig főtt étel gyanánt két lehetőség jött szóba. Az egyik a főtt virsli, a másik a gulyás/krumplipaprikás. Most is arra számítunk, hogy ezek közül kapjuk valamelyiket, de nem, gyümölcslevessel várnak, ami nagyon jól esik ez után a túra után, utána pogácsa. Hát ezzel is megvagyunk. 

Mecsek 15 - 2012. április

Mivel még a reggeli induláskor sem tudtuk eldönteni, hogy a laza 15 km távra menjünk, vagy vállaljuk-e be a 30 km kihívását,a regisztrációnál pénzfeldobásra bízzuk a döntést. Rövid táv. Elég lesz ez is, ebben a nyárias melegben. Gyorsan útnak is indulunk, kikerülve egy nagyobb csoportot. Az erdőben békére és nyugalomra vágyik az ember, nem arra, hogy mások vihorászását hallgassa hosszú kilométereken át. Az út első szakasza kényelmes, nem túl emelkedős, nem túl göröngyös erdei út, amit már pár alkalommal végigjártunk.

Beérünk pár túrázót egy elágazásnál, akik a helyes irányon tanakodnak, gyorsan útba igazítom őket. A bal oldali a térkép szerinti helyes út, az egyenes viszont a kényelmesebb, és mindkettő ugyan oda visz, ezzel indulunk is tovább egyenesen. Nem követnek, inkább a térképnek hisznek, mint nekem, amiért nem lehet őket hibáztatni. 
Kiérünk a püspökszentlászlói útra és nagy vidáman befordulunk a falu irányába. Végre egy olyan túra, ami itt halad el, de nem kell megmászni a Zengőt. Lesz emelkedő így is bőven elég. Beérünk az első ellenőrzőpontra. Arra számítottam, hogy az arborétum előtti kútnál lesz, mint mindig, de tévedtem, egy kulcsosház kertjében várnak ránk. Hű... Hát itt nem csokit kapunk, hanem házi sütit és frissen főzött teát. Sütiből két fajta is van, de mindenkinek csak 1 darab jár, kínos választásra kényszerítve a túrázókat. Egy ideig lesem, hogy lehetne mindkettőből orozni, de végül leteszek róla. Leülünk egy padhoz, gyorsan megreggelizünk, majd tovább indulunk.
A reggeli talán mégsem volt olyan jó ötlet, közvetlenül a faluból kivezető emelkedő megmászása előtt. Kellett ez nekünk? Nagy nehezen felérünk a műútra, ahol megpillantok egy kis bokor bazsarózsát. Már csak emiatt is megérte.

Rövid fotózás után nekivágunk a következő emelkedőnek, amely ugyan rövidebb, de cseppet sem enyhébb, mint amit magunk mögött hagytunk. Végül csak kiérünk a Kisújbánya feletti mezőre. Az út egyik legszebb része. Nem mintha valami különleges dolog lenne itt, de egy nagy rét, sok virág, kilátás a környező hegyekre, úgyhogy minden adott lenne, hogy az ember itt elterüljön egy pokrócon és élvezze a természetet, ha épp nem egy teljesítménytúra közepén lenne. A hely szépségére csupán a tudat vet némi árnyékot, hogy rövidesen meg kell másznunk a Cigány-hegyet.
Ez is sikerült. Elsétálunk a kilátóhoz. Egyszer jó lenne egy teljes körpanorámát fotózni innen. Úgyis elterveztem nyár elejére egy óbányai sétát, akkor ezt is meg fogom ejteni. 
Leereszkedünk a hegy túloldalán, majd a megyehatárt érintve megérkezünk a következő állomáshoz, a Pásztor-forráshoz. Itt újra sütivel fogadnak és forrásvízből készült üdítőkkel. Kicsit lemosakszom a forrásnál, egészen felfrissülök tőle. Nehéz rászánni magam a továbbindulásra, mivel vissza kell mászni egészen a Cigány-hegy aljáig. Egy dolog vigasztal, több nagy emelkedő már nem lesz. 
Kanyargós út, emberek, a fák árnyéka ellenére meleg, és némi napszúrásgyanú. Kiérünk a műútra, ahol tavaly ősszel még egy árokkal keresztezték a túrautat. Most egy kis deszkahíd van rajta, megkönnyítvén az átkelést. 
Pár ember tűnik fel, akik buzgón szedik az immár virágzó medvehagymát. Nem azt mondják, hogy ilyenkor már rossz az íze? Mindegy, ez már az Ő dolguk. Megérkezünk a Csurgó-vízeséshez, ami a jelenlegi szárazságban inkább csak csöpög, de így is igen szép. 

Tovább haladva a patak mentén, ahogy közeledünk a műúthoz, egyre több emberrel találkozunk. Úgy tűnik, sokakat kivonzott ez a szép idő a természetbe. 

Visszaérünk Zobákpusztára.  Emléklap, kitűző, zsíros kenyér, szóval minden, ami ilyenkor megjár. Kis pihenő, aztán irány haza. Ez a 15 km is bőven elég volt a mai napra.