Azért csak útnak indulunk. Bár nem tudjuk merre, a rajt helye is kétséges. Nem baj, mi azért megyünk.
Parkoló autók, sok ember, ez lesz az. Barátságos arcok és egy ismerős kutya. Az asztalon egy csomó serleg. Csak nem a túra teljesítőinek? Ezt azért nem hiszem. A túra érdekessége, hogy nem kell az indulásnál eldönteni, milyen távon szeretnénk indulni, majd menet közben, ahogy jól esik. Na induljunk útnak.
Szép az idő, pont túrához való. Hűvös, de tiszta, az előző napi havazás nyomai látszanak a Zengőn, bár lehet, csak a fák csúcsán maradt némi hó. Nekem viszont kiadták, készítsek téli tájképet, anélkül haza se menjek. Majd meglátom, mire jutok.
Hányadszor is másszuk meg a Zengőt? Ez a negyedik alkalom idén. De legalább olyan úton megyünk, amelyiken még nem voltunk. Szerencsére nem túl meredek.
Sűrűsödő hófoltok a fák között. Meg még több. Meg... na ez az, amire nem számítottam. Bokáig érő friss hó mindenütt. A végén még meglesz a téli tájkép. Hócsata. Ez már hiányzott. Közben készülnek a téli tájképek is. Szép ez a hó, nem mondom, de egy kicsit nehéz benne hegyet mászni. Itt ahol már meredek, főleg az. Ahogy látom, másnak is meg kell állnia az út mellett, erőt gyűjteni, akkor nem velünk van a baj. Nehezen, de felérünk a Zengőre. Pecsét, szaloncukor. Zseléset fogok, abban nem lehet annyira csalódni. Mondtam én! Aki kókuszosat választott, így járt, annak már a színe sem túl biztató.
Ugye nem sietünk? Akkor jó. Felmászhatnánk a toronyba, körülnézni, ez eddig mindig kimaradt. A tiltó tábla? Az láthatóan másokat se érdekel. Na irány felfelé! Nem túl bizalomgerjesztő ez a vaslétra, de ha eddig egyben maradt, alattam se fog leszakadni. Mennyi van még vissza? Egyáltalán, hogy fogok ezen visszajönni? Még szerencse, hogy a zsákomat lent hagytam. Felérek. Körbenézek. Megérte. Fantasztikus a kilátás minden irányba. Miért nem jöttünk fel ide eddig? Furcsa érzés lenézni a Hármashegyre, a távolban a TV-torony kilátója is alattunk van még.
Valahogy lejutok, nem is volt olyan rettenetes. Ideje továbbindulnunk, ráadásul el is kell dönteni, melyik távon menjünk. Elég lesz a 15 km is. Lefelé menet újabb hócsaták, mindenki megkapja, amit megérdemel. Lassan eltűnik a hó, ahogy beérünk Hosszúheténybe, itt már szinte tavasz van. Napsütés, langyos szellő, és sár, rengeteg sár. Esetleg be is kellene mennünk a faluba az ellenőrzőponthoz. Hol is van? Egy kocsmában. Biztos jó ötlet volt ez a szervezőktől? Felvillan a kép a lelki szemeim előtt, amint egy sötét lebújban, ahol a sűrű füsttől nem látni, kibe állítják bele a nagykést, két merevrészeg között ül a pontőr a pecsétjével. Szép kilátások. Szerencsére a helyzet koránt sem ilyen rémes. Nem is kocsma, vendéglő, rendes, takaros. A pecsét mellé forró tea is jár, kis beszélgetéssel a nemvárt időjárásról. Na, már nincs sok vissza, bár a térkép szerint kicsit unalmas lesz az út, ami a mező közepén vezet szinte végig.
Ismét tévedtem, több mindenben is. Bár egy unalmas mezei út lenne, amin haladunk! De nem. Reggel óta felengedett a fagyos föld, és pocsolyákat átugrálva, akkora sárba megyünk, amiben egy harckocsi is elakadna. Ez a két kilométeres út emlékezetes marad.
Az utolsó szakasz legalább füves már. Vakarjuk a sarat magunkról, de nem sok sikerrel. Ketten jönnek szembe, láthatóan ők is túrázók. Ugye nem kell visszafordulni? Nem. Ők már teljesítették, csak visszagyalogolnak Hosszúheténybe, onnan könnyebben hazajutnak. Vissza? Ezen az úton? Ők tudják...
Beérünk. Kitűző, emléklap. Enni... paprikás krumpli, hatalmas kondérral, sűrű, tele kolbásszal. Na ilyen sem volt még. Merek magamnak egy emberes adagot. Nem pofátlanság ennyit? Nem. Ez most igazán jól esik. Rákérdezek a kupákra. Úgy tűnik, nem kell semmi emberfeletti dolgot teljesíteni, a bronzfokozat simán meglesz jövőre. Talán az ezüst is, ha összeszedem magam? Akár. Majd kiderül. Végre van egy cél, amit kitűzhetek magam elé a túrákon.
Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése