Mecsek 15 - 2012. április

Mivel még a reggeli induláskor sem tudtuk eldönteni, hogy a laza 15 km távra menjünk, vagy vállaljuk-e be a 30 km kihívását,a regisztrációnál pénzfeldobásra bízzuk a döntést. Rövid táv. Elég lesz ez is, ebben a nyárias melegben. Gyorsan útnak is indulunk, kikerülve egy nagyobb csoportot. Az erdőben békére és nyugalomra vágyik az ember, nem arra, hogy mások vihorászását hallgassa hosszú kilométereken át. Az út első szakasza kényelmes, nem túl emelkedős, nem túl göröngyös erdei út, amit már pár alkalommal végigjártunk.

Beérünk pár túrázót egy elágazásnál, akik a helyes irányon tanakodnak, gyorsan útba igazítom őket. A bal oldali a térkép szerinti helyes út, az egyenes viszont a kényelmesebb, és mindkettő ugyan oda visz, ezzel indulunk is tovább egyenesen. Nem követnek, inkább a térképnek hisznek, mint nekem, amiért nem lehet őket hibáztatni. 
Kiérünk a püspökszentlászlói útra és nagy vidáman befordulunk a falu irányába. Végre egy olyan túra, ami itt halad el, de nem kell megmászni a Zengőt. Lesz emelkedő így is bőven elég. Beérünk az első ellenőrzőpontra. Arra számítottam, hogy az arborétum előtti kútnál lesz, mint mindig, de tévedtem, egy kulcsosház kertjében várnak ránk. Hű... Hát itt nem csokit kapunk, hanem házi sütit és frissen főzött teát. Sütiből két fajta is van, de mindenkinek csak 1 darab jár, kínos választásra kényszerítve a túrázókat. Egy ideig lesem, hogy lehetne mindkettőből orozni, de végül leteszek róla. Leülünk egy padhoz, gyorsan megreggelizünk, majd tovább indulunk.
A reggeli talán mégsem volt olyan jó ötlet, közvetlenül a faluból kivezető emelkedő megmászása előtt. Kellett ez nekünk? Nagy nehezen felérünk a műútra, ahol megpillantok egy kis bokor bazsarózsát. Már csak emiatt is megérte.

Rövid fotózás után nekivágunk a következő emelkedőnek, amely ugyan rövidebb, de cseppet sem enyhébb, mint amit magunk mögött hagytunk. Végül csak kiérünk a Kisújbánya feletti mezőre. Az út egyik legszebb része. Nem mintha valami különleges dolog lenne itt, de egy nagy rét, sok virág, kilátás a környező hegyekre, úgyhogy minden adott lenne, hogy az ember itt elterüljön egy pokrócon és élvezze a természetet, ha épp nem egy teljesítménytúra közepén lenne. A hely szépségére csupán a tudat vet némi árnyékot, hogy rövidesen meg kell másznunk a Cigány-hegyet.
Ez is sikerült. Elsétálunk a kilátóhoz. Egyszer jó lenne egy teljes körpanorámát fotózni innen. Úgyis elterveztem nyár elejére egy óbányai sétát, akkor ezt is meg fogom ejteni. 
Leereszkedünk a hegy túloldalán, majd a megyehatárt érintve megérkezünk a következő állomáshoz, a Pásztor-forráshoz. Itt újra sütivel fogadnak és forrásvízből készült üdítőkkel. Kicsit lemosakszom a forrásnál, egészen felfrissülök tőle. Nehéz rászánni magam a továbbindulásra, mivel vissza kell mászni egészen a Cigány-hegy aljáig. Egy dolog vigasztal, több nagy emelkedő már nem lesz. 
Kanyargós út, emberek, a fák árnyéka ellenére meleg, és némi napszúrásgyanú. Kiérünk a műútra, ahol tavaly ősszel még egy árokkal keresztezték a túrautat. Most egy kis deszkahíd van rajta, megkönnyítvén az átkelést. 
Pár ember tűnik fel, akik buzgón szedik az immár virágzó medvehagymát. Nem azt mondják, hogy ilyenkor már rossz az íze? Mindegy, ez már az Ő dolguk. Megérkezünk a Csurgó-vízeséshez, ami a jelenlegi szárazságban inkább csak csöpög, de így is igen szép. 

Tovább haladva a patak mentén, ahogy közeledünk a műúthoz, egyre több emberrel találkozunk. Úgy tűnik, sokakat kivonzott ez a szép idő a természetbe. 

Visszaérünk Zobákpusztára.  Emléklap, kitűző, zsíros kenyér, szóval minden, ami ilyenkor megjár. Kis pihenő, aztán irány haza. Ez a 15 km is bőven elég volt a mai napra.