Az első szakasz elég lehangoló. Ki kell jutni Komló belvárosából. Caplatunk a főutcán, a boltok előtt, kirakatokat nézegetve. Ez valahogy nem hiányzott.
Végül csak elérjük a természet szélét. Gyorsan körbejár a kullancsriasztó és a pogácsás zacskó, majd bevetjük magunkat a fák közé. Csend és nyugalom. Úgy tűnik, nem indultak olyan sokan ezen a túrán.
Elágazáshoz érünk. A térkép szerint itt egy pontban találkozik az oda és visszaút, vad nyilazás minden irányban, és pár jelzés nélküli út. Tanácskozunk, miközben elhalad mellettünk egy túrázó, aki nagy magabiztossággal közli "erre kell menni" majd ráfordul az egyik jelöletlen útra. Röviddel után egy kis csapat érkezik, akik őt követik, úgyhogy mi is megindulunk utána. Még 100 métert se teszünk meg, mikor a társaság jön velünk szembe. Mégse az volt a helyes irány. A magabiztos úriember megindul a másik - szintén jelöletlen - úton, a csapat követi. Végül mi is megindulunk arra, lesz, ami lesz.
Hamar kiderül, valóban ez a helyes út, csak a fatörzsön lévő jelzést benőtte valami futónövény, ezért nem látszott elsőre. Leszaggatok pár levelet, hogy az utánunk jövők könnyebben észrevegyék.
Rövid séta után elérünk Zobákaknára. Ha már ott vagyunk, gyorsan szemrevételezzük a romos épületeket. Érdemes lenne egyszer eljönni ide, fotózni egy nagyot, amire most nincs időnk. Miért is ne?
Áthaladva Gesztenyésen újra visszajutunk a természetbe, ahol rövidesen egy nagy lejtő fogad minket. Eddig nem voltak különösebb megpróbáltatások, de ezen a lejtőn visszafelé fel kell majd másznunk, az szép lesz. A lejtő alján egy patak átugrása után kiérünk a műútra, majd rövid séta után befordulunk a Hidasi-völgybe. Ismerős a hely, két hete mentünk rajta végig, csak épp az ellenkező irányba. Hamarosan meg is érkezünk a Csurgó vízeséshez, az első ellenőrzőponthoz.
A pecsét mellé kapunk némi mentolos cukrot. Megnézzük a vízesést, reggelizés, fotózás. A fél utat már megtettük, eddig egész kényelmes volt a terep, frissek és üdék vagyunk. Lehet, tényleg jobb lett volna a 30 km táv? Most már mindegy. Egyre többen vernek tábort körülöttünk, úgyhogy gyorsan továbbindulunk.
Kellett nekem elkiabálni. Olyan emelkedő jön nagy hirtelen, hogy mire felérünk, már alig kapok levegőt. Szándékosan csinálják, hogy ez elé teszik az ellenőrzőpontot? Ott úgyis lepihen és eszik a vándor, aztán had szenvedjen az emelkedőn tele pocakkal. Pontosan ez volt az előző túrán is, a Püspökszentlászlón. Na, ezentúl óvatosabb leszek.
A tetőre felérve kényelmes, széles út fogad. Könnyed séta az enyhe lejtőn, beszélgetünk mindenféle témáról. Észre sem vesszük és máris visszérkezünk a műúthoz, és az ott lévő második ponthoz. Itt csokit kapunk, majd egy sóhaj kíséretében nekivágunk az újabb emelkedőnek.
Kis ideig ugyanazon az úton haladunk visszafelé, amelyen jöttünk, de hamar letérünk róla. Az utat két oldalról bodzabokrok szegélyezik. Nekiállunk szedni, miközben a bodzaszörp készítését vitatjuk. Beér minket egy nagyobb csapat, ők is kedvet kapnak, szintén leállnak gyűjtögetni. Gyorsan tovább állunk.
Elérjük Komló szélét. Újabb séta keresztül a fél városon. Már csak meg kell keresnünk a bányász emlékművet, ahol az utolsó pecsétet kapjuk. Megtaláljuk. Ez az az emlékmű? Ki van ugyan szalagozva, de emberek sehol. Megnézzük közelebbről. Az emlékmű mellett a piros-fehér zászló, a tetején meg két toll, hogy jelöljük be magunknak a lapot. Kicsit tiszteletlenségnek érzem, hogy mindezt az emlékműre pakolták, de nem állok le filozofálni, közvetlenül utánunk érkezik egy nagyobb csapat. Gyorsan ikszelünk, majd megindulunk vissza az iskolába toronyiránt, a házak között, a legrövidebb úton. Beérünk. Pár ember van csak a célban, leadjuk a lapokat, megkapjuk a kitűzőt és az emléklapot, aztán jöhet a táp. Meglepetés. Eddig főtt étel gyanánt két lehetőség jött szóba. Az egyik a főtt virsli, a másik a gulyás/krumplipaprikás. Most is arra számítunk, hogy ezek közül kapjuk valamelyiket, de nem, gyümölcslevessel várnak, ami nagyon jól esik ez után a túra után, utána pogácsa. Hát ezzel is megvagyunk.
Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése