A rajthelyen - a Cserkúti Csárdánál - pár ember lézeng csak. Lejelentkezünk, megkóstoljuk a káposztás sütit, aztán egy rajtfotó után indulunk is, felfelé a Jakab-hegyre. Nem tűnik túl biztatónak, innen lentről nézve, úgyhogy nem is nézünk felfelé, inkább a térképet tanulmányozzuk, de valami nem stimmel, mintha máshol lennénk, nem a térkép jelölte úton. Az útleírás is furán kezdődik, biztos jó papírt kaptunk? Hirtelen rádöbbenek. Tavaly már két rajthely volt, egy a 6-os út mellett, és egy Cserkút közepén, és ez a térkép a 2. rajthelytől indul. Ej-ej... Nemsokára beérjük az előttünk induló csapatot, ők is a térképet böngészik az utat keresve. Tájékoztatom őket a helyzetről és megmutatom az utat, mire elhangzik pár fenyegetés a szervezők felé. Hát, ez is jól kezdődik.
Kiérünk Cserkút határába, kezdődik az igazi megpróbáltatás. A fölénk magasodó hegy még mindig túl magasnak tűnik, de innen már nincs visszaút. Lefújjuk magunkat kullancsriasztóval és nekivágunk az útnak.
Nem is olyan vészes, tavaly mintha sokkal rosszabb lett volna. Hamar felérünk a Babás szerkövekhez, itt tartunk egy rövid szünetet tájnézés-ivás-fotózás részére. Már épp kezdjük jól érezni magunkat, amikor megjelenik az Erdők Bölcse, aki fennhangon magyaráz mindenkinek, aki nem menekül el előle idejében. Mi is ezt tesszük.
Felérünk a tetőre. Ez is könnyebben megy, mint eddig. Ennyit erősödtem volna? Vagy csak azért, mert nincs az a dög meleg? Lényeg, hogy felértünk. Gyors kitérő a Zsongor kő felé, egy kicsit körülnézni, aztán irány az első ellenőrző pont.
Hát, itt a pecséten és némi útbaigazításon kívül mást nem kaptunk. Csoki? Víz? Gratuláció, hogy felértünk a tetőre? Semmi. Megyünk is tovább.
Lefelé már könnyen haladunk, az út széles és kényelmes, hamar leérünk a Patacsi mezőre, majd egy emelkedő a Vörös hegyre. Ugyan elég rossz emlékeink fűződnek hozzá, de erről az oldalról sokkal könnyebb feljutni, mint délről a zöld háromszögön haladva. Úgy tűnik, ez a túra nem is olyan vészes, mint amilyennek tűnt.
Ismét lefelé haladunk, a Remete rét irányába. Nem valami kellemes terep, tele van sziklákkal, sajog a talpam, mire leérünk. Furcsa, hogy itt nincs ellenőrző pont, igazán betehettek volna egyet, némi ellátmánnyal. Na de nincs már messze a Tubes, majd ott!
Haladunk tovább a zöld kereszten. Nem tűnik meredeknek, de az. Nem is emlékeztem, hogy ez ennyire lefárasztott volna. Igaz, régen jártam már erre, általában a Sós hegyi kilátó felé mentünk a Remete rétről, az bár hosszabb, de jóval kényelmesebb út.
Lapis, Rotary körsétány elágazása. Táp itt sincs, de legalább vizet kapunk. Lerakom a zsákomat, nem viszem körbe feleslegesen. Megindulunk a déli oldalon. Az tetszik ebben a túrában, hogy a körsétány északi-déli oldala plusz a Tubes szabadon választott sorrendben járható körbe, így össze-vissza mennek az emberek, és megesik, hogy akik elmentek mellettünk, azokkal később szembe találkozunk. Most is ez van. Eddig alig pár emberel találkoztunk a túrán, de mire körbeérünk, már jó pár csoporttal összefutunk. Meg egy úriemberrel, aki erősen morcos, elszánt arccal gyalogol, mintha büntetésből küldték volna el erre a túrára.
Mire körbeérünk, már alaposan elfáradunk. A Tubesre felvezető út nem túl hosszú, se nem túl meredek, mégis soknak tűnik már. Az utolsó pontra elérve kapunk némi biztatást, hogy már nincs sok vissza, és a célban főtt virslivel várnak. Hurrá.
Ennek ellenére galád dologra szánjuk el magunkat, kihagyjuk a Misinát. Nem az a pár méter emelkedő, ami sok, hanem az onnan levezető kanyargós-sziklás út. Nem, nincs arra most szükség. Megindulunk lefelé a műúton, majd egy nagy kanyarban átvágunk az erdőn egy 20-30 méteres szakaszt és szinte már a célban is vagyunk. Csalás? Lehet, de már éppen elég volt mára a séta. A nyomokból ítélve nem csak mi döntöttünk ez mellett az út mellett.
Beérünk a célba. Emléklap, kitűző. És a virsli? Az nincs. Sikeresen léket kapott a gázpalack, amit főzéshez hoztak és éppen annak örül mindenki, hogy nem robbantak fel. Na de a virsli? Miért nem? Már éppen rákérdeznék a kevésbé kedves modoromban, hogy ha már egy tűzrakóhelynél van a cél, igazán befűthettek volna a főzéshez, de rádöbbenek, hogy még nagyon is benne vagyunk a tűzgyújtási tilalomban. De akkor is... Esetleg hazafelé vehetnék egy csomaggal, és otthon megfőzhetném, de az már nem ugyanaz. Mindezek ellenére határozottan jó volt ez a túra is.
Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése