Első állomásunk a játszótér az Éger-tetőn. Egy szem bodzabokor árválkodik, az is a bozótos közepén, oda ugyan nem mászunk be érte, úgyhogy a reggeli elfogyasztása és egy kis hintázás után gyorsan tovább is állunk.
Rövid séta után elérjük az út azon szakaszát, ahol a legnagyobb aszályban is pocsolya van. Most sincs másként. Láthatóan még nőtt is, mióta utoljára erre jártunk. A partján már annyi hely sincs, hogy elmehessünk mellette. Vagy átugrálunk göröngyről-göröngyre, bízva benne, hogy nem süllyedünk el, vagy áttörünk a szúrós bozótoson. Én az ugrálást választom, a többiek a bozótost. Nagy nehezen átérünk a túlpartra, sárosan, összekarmolva. Mindannyian azt hisszük, a másik járt jobban.
Haladunk a Babás Szerkövek felé a már jól ismert úton. Bár sokszor jártunk erre, mind a két irányba, de ezt a szakaszt nem lehet megunni. Keskeny ösvény kanyarog a hegyoldalban, a fenyőfák között. Ez az egyik legszebb erdőrész a Mecseken.
Igen, találunk két bodzabokrot. Neki is látunk szüretelni, de eléggé kinyíltak már a virágok, minden mozdulatra szirom és virágporeső hullik ránk.
Már szinte elérjük a Babás Szerköveket, mikor találunk pár nagy őzláb gombát. Egy darabig gusztájuk őket, de arra jutunk, hogy ez a néhány semmire nem lenne elég, ráadásul elég sokára is érünk még haza, úgyhogy bár kitárgyaljuk a gombák elkészítésének módjait, békén hagyjuk őket.
Végighaladunk a kövek mentén. Minden egyes sziklacsoport új látvány, és új fotótéma. Közben egy pillantást vetek felfelé a Zsongor-kőre. Ma nem mászunk fel oda, inkább megkerüljük a Jakab-hegy csúcsát.
Megyünk tovább. Újabb bodzabokrok, ezek már sokkal szebbek, mint az előző. Alaposan meg is szedjük magunkat. Ennyi talán már elég lesz.
A bodza mellett találok pár szál növényt, ami leginkább fokhagymához hasonlít. Megszagolom, tényleg az. Itt teremne vadon? Óvatosan kihúzok egy szálat, hátha megmarad hazáig, otthon majd beültetem egy nagyobb ládába.
Petőczpuszta. Kis harangláb és a IV. NY-i légakna helye, egy emlékkővel. Kicsit elidőzünk, megcsodáljuk a mező virágait, elfogyasztjuk a maradék szendvicseinket, majd elindulunk tovább a műúton. Teljesen más növények élnek erre, mint alig pár kilométer távolságra, a hegy déli oldalán. Érdekes vállalkozás lenne végigjárni az egész Mecseket és végigfotózva számba venni, hogy melyik részén milyen virágok élnek. Miért is ne? Ezt még végig fogom gondolni.
Figyelmesen nézem magam körül az utat. Eddig egy alkalommal jártunk erre, akkor is hóban. Próbálok visszaemlékezni és beazonosítani a helyeket, de egy-egy pont kivételével nem nagyon sikerül.
Még egy utolsó nagy lejtő és már Abaligeten is vagyunk. Talán jó lett volna előre megnézni, hogy járnak visszafelé a buszok. Fél óra múlva jön egy, az nem is sok. Addig megnézzük a tavat, elég lehangoló látvány, szinte pocsolyányi víz van az alján. Megnézzük még távolról a kacsákat, aztán érkezik a busz, mehetünk haza.
Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése