„Mind 1” éjszakai 2011. november 11.

Egy újabb éjszakai túra. Az indulási helyről ugyan nem tudom pontosan, hogy merre is van, de ilyen apróságok nem tarthatnak vissza. Nézem a buszon az embereket, jó pár van, akin látszik, szintén a túrára megy, úgyhogy olyan nagy baj már nem lehet. Leszállok a hotelnél, körülnézek. Megszólítok egy három fős csoportot. Igen, ők is az éjszakai túrára jöttek, de a rajthelyt illetően szintén elég bizonytalanok. Elindulunk arra, amerre a kulcsosháznak kell lennie, mások is erre mennek. Rövid séta után ott is vagyunk. Kis ház, rengeteg emberrel körülötte. Gyorsan lejelentkezem, aztán indulás mielőbb. Nézem a kapott leírást, mintha kicsit más lenne az útvonal, mint ahogy előre jelezték. Első pont a TV Torony, egy jó kis emelkedő megadja az alaphangulatot. Nem is olyan kicsi. Sikeresen ráhangol a túrára, és elfelejtem a nap összes nyűgét, ráérek majd hétfőn folytatni az aggódást. De meredek. Mire felérek a toronyhoz, már lóg a nyelvem. Nem arról volt szó, hogy 111 méter lesz az összes emelkedő? Hát  nem. 
Rövid keresés után megtalálom az első pontot. Itt kedves őrök sport szeletet osztanak a pecsét mellé, és biztosítanak, hogy innen már sokkal könnyebb lesz. A Kis-Tubes felé haladva döbbenek rá, hogy milyen szép is most az éjszaka és a telihold fénye. Lekapcsolom a lámpát, úgy haladok tovább. Csend, béke, nyugalom, holdfény. Amikor letérek a kilátó felé, páran bizonygatják, hogy rossz irányba megyek, nem arra vezet az út. Most mondjam el nekik, hogy mekkora vétek egy ilyen tiszta éjszakán elmenni a kilátó mellett, anélkül, hogy az ember kimenne rá, megcsodálni a város fényeit? Á, úgysem értenék meg. 

Tovább a Tubes felé. Fiatalokból álló, hangos társaság, gyorsan lehagyom őket. Lapisnál két térképnézegető turista sikeresen tévútra vezet. Már éppen sorra venném a felmenőiket, amikor rájövök, nekik van igazuk, így ha nem is a kijelölt úton megyek, de levágok egy felesleges kanyart. Eszembe jut a régi vicc, "tudok egy rövidebb utat az erdőn át" Csak ne lenne ennyire meredek, és bozótos.
Beérek a Remete Rétre, a második ellenőrző pontra. Süti, pecsét és vidám emberek. Irány vissza Lapisra, csak most a déli úton. Évekkel ezelőtt itt eltévedtek páran az erdőben, akkor nem értettem, hogy lehetséges ez, hiszen mindenütt jól jelölt turistautak vannak, csak el kell indulni valamelyik irányba. Most megértettem. Hiába a fejlámpa, hiába a GPS, a sűrű avar egyformán fed mindent. Egy darabig csak megyek előre, egyik jelzéstől a másikig, anélkül, hogy látnám, valóban út van a talpam alatt
Jönnek velem szemben. Aztán még jönnek, egyre többen. Elnéztem volna a térképet, és ellenkező irányba tenném meg ezt a szakaszt? De nem, a térkép szerint én megyek a jó irányba, nem a többiek. Végül is mindegy, ugyanoda érek. Elérem a Sóshegyi Kilátót. Még nappal se túl biztonságos felmászni rá, így most inkább kihagyom.
Lapison egy futó érdeklődik tőlem az irányról. Mint kiderül, ő is a menetiránnyal szemben akar haladni, de hogy miért, az már nem derül ki. Vissza a rajt felé egy egyenes úton. Elmúlt már a ihlet, amit a hegytetőn adott a hold, csak az vezérel, legyek túl rajta minél előbb. Újra lekapcsolom a lámpát, így sokkal barátságosabb az erdő. Végre beérek a célba. Sok ember, nyüzsgés, kitűző, emléklap, pogácsa és meleg tea, ez utóbbi igen jól esik. Elköszönök, és a megálló felé veszem az irányt. Igen, jó lett volna előre megnéznem a buszok indulását, de szerencsémre rövidesen jön is egy. Kicsit csodálkozom, mert a két utas egyike sem a túráról jött. Ők vajon mivel mennek majd haza? Autóval mind, vagy lesétálnak a városba, kissé megtoldva a túrát? Ez már az ő dolguk, engem vár a meleg ágy.